- szeptember (nem végén, de nem is elején…)
Nagy egyetértésben és nagy dolgokban módolkodtunk a mai alkalommal heti rendes foglalkozásunkon. Mindenekelőtt: sorra vettük hiányzóinkat, közösen eltöprengtünk, kinek miként segíthetnénk, kit hogyan érjünk el, vonjunk be ismét munkánkba. Beszéltünk a közeledő Pagony-Nyílt Nap-ról is, melyről – ahogy hosszú évek óta is tesszük –, most sem szándékozunk lemondani, nehogy a masszív és kemény klasszicizmus irányzata mint hiány ágaskodjék tanulmányaink terebélyes fáján (kissé cikornyásra sikerült hasonlat). Elkövetkező óráinkon elkezdjük a felkészülést, helyretevést, megrövidítést és kicsinosítást. Úgy döntöttünk, hogy a klasszicizmus európai megnyilatkozásaiból igyekszünk a Nyílton egy csokornyit megmutatni, s a magyar klasszicizmus, részletezett, átmeneteiben szemlélt világát külön fejezet tárgyává tesszük majd.
Ma viszont ismét pompás élményben volt részünk Lenkei Editkénk révén, aki, korábbi Napóleon-bemutatójához hasonlóan, ma Bertel Thorvaldsen szobrászi világával lepett meg bennünket. Kivált örültünk ennek, mert a dán szobrász majd a mi Ferenczy Istvánunk mestere lesz. Az életmű hátterébe Editkénk felfestette az egész korszakot, és például a Jason-szoborképmással rátapintott, rámutatott a klasszicista, antikot követő tökéletes szobrászat lényegére. Aztán az óra egy izgalmas irányt vett a külföldre szakadt dán szobrász Haldokló oroszlán-szoborépítményével, s e ponton az óra történelemórává is változott a pápát védő-kísérő Svájci gárda bemutatásával. Nagyon érdekes volt mindez, mint Editke más eszmefutamai is mindig…
