Cserjés Katalin:

November 8-án, megszokott pénteki napunkon (délelőttünkön) ez alkalommal, Elek András segítőnk és mentorunk közvetítésével — a megszokott órarend helyett – az Alföldi Galériába voltunk hivatalosak, hogy ott, mielőtt bezárná kapuit a kiállítás, még egyszer megszemlélhessük, méghozzá értő kísérő jelenlétében, az idei Őszi Tárlat képeit. Azaz: tárlat-látogatás a Galéria új művészettörténésznője, Vojnich Zsófia vezetésével.

Körbeültünk tehát az első teremben, majd pedig teremről teremre sétálva, székecskéinket magunkkal hurcolva, beszélgetve-hallgatva, meg- megpihenve vettük másodszori birtokunkba a válogatott műveket tartalmazó nagy tárlatot. Zsófia igen sok anyagot mozgatott tartalmas vezetése során, mely anyagban kiállítás-történet is volt, visszatekintés, de legfőképpen az idei termés bemutató értékelése; a kiállítás kép-feltételének rendje; az egyes képek erős kiemelése – nem a többi rovására, hanem a megértés, mélyebb megszemlélés érdekében.

A legelső teremben kezdtünk a vegyes-izgalmas anyaggal, s megcsodálhattuk Incze Mózes nagy festőnk újabb, különleges, magyarázatra-értelmezésre váró képét: valóságos intellektuális kaland ez mindig… Láttuk az absztraktok, a non-figuratívak termét, s eltöprengtünk ezek értelmezési útja felett. Láttuk a grafikákat; láttunk, szerencsére, ha nem is sok, de mégis jelenlévő vásárhelyi-művész-képet, s eljutottunk a fő-terembe, a legsikerültebb, a zsűri ítélete szerint legkiemelkedőbb képek közé, s itt hosszabban is folyt a beszéd…

Beszéltünk/hallhattunk technikákról, fény-viszonyokról, elődökről és utódokról; megszemléltük a Tornyai-plakettes alkotás-párt; nézhettünk képet Hézső Ferenctől, Zoltai Attilától, s a nemrég elhunyt Erdős Pétertől is…

De talán a legizgalmasabb festmény mégis a Csáki Róbert óriás mese-képe, fátyol-szépségű, sejtelmes leghátsó-fali,  halvány-virágnyi csoda-képe volt…

Haranghy Gézáné felvételeiből:

Magyar Józsefné képeiből: