Cserjés Katalin:
Ezen az ismét forró július végi napon a Pagony Németország (német-föld) romantikus építészetéről hallgatta Szalma Jutka értő, igen sok mindenre kiterjedő előadását. Érzékelni véltük a sok és erős különbséget pl. a francia és más európai romantikákhoz képest.
Csoportunk igyekszik érzékelni a romantika fogalmának tágas, bonyolult, sokfelé ágazó voltát, és hogy ez a 18-, de inkább 19. századi irányzat milyen nehezen meghatározható és behatárolható, legalábbis, ami az építészetet illeti, és hogy – bizonyos értelemben, legalábbis az építészetet illetően – nem önálló stílus, hanem izgalmas ráhangolódás és múlt-idézés…. (A festészet és szobrászat esetében korántsem lesznek ilyen gondjaink, lám, Delacroix, lám, Turner, lám, Géricault vagy a mi nagy magyarjaink, élükön Than Mórral, Székely Bertalannal, Madarász Viktorral, talán Munkácsy Mihállyal is — és így tovább,
De az építészet bizony sok olyan tulajdonsággal ékeskedik érzésünk szerint, mely izgalmas és látványos, sőt szeretnivaló, érdekes is, ám mintha nem volna teljesen “saját”; mintha régebbi korok kiváló mintáit követné, sok-sok izgalmas forma, melyet korábbról ismerhettünk, de most más környezetben, mintegy dekorációként kerülnek elénk a maguk szépségében. Egy vonzó, játékos mesevilág…
Az építészetben, azt mondják, nincs önálló stílusjegye a romantikának, a historizmus (a korábbi művészettörténeti korszakok együtt-élése, vegyüléke) jellemzi. (Példa az angolok közül: a 18. század közepén Horace Walpole Strawberry Hill nevű kastélyát úgy építtette meg, hogy az pontosan megfeleljen múltba vágyó egyéniségének. Felhasználta a gótika elemeit, s tulajdonképpen megalkotta a neogótikus építészetet. A romantika építészetében így először a neogótika jutott fontos szerephez. (Így épült fel a londoni Houses of Parliament Charles Barry tervei alapján, majd a Tower Bridge is). Magyarországon a 40-es években jelenik meg hasonló törekvés (pl. Ybl Miklós fóti temploma). A gótika színre lépte után megújították a barokk, a romanika és a reneszánsz építészeti elemeit is. Így jöttek létre az ún. „neo” stílusok (neoreneszánsz, neoromán, neobarokk). A neo-stílusokban gyökerezik a 19. század második felének építészete (historizmus, eklektika). Egy múltidéző csoda-világ, sok apró szépség, változatosság jellemzi számunkra ezt a több helyről merítő, mesés építészetet, és, hallhattuk az előadásban – e nemben nagy városok igényes átépítése is zajlott. Másfajta irányzat is kialakult időközben, amely az indiai és közel-keleti, majd bizánci és mór elemekből táplálkozott.
Izgatottan várjuk a romantika mindenre kiterjedő, széles, gazdag stílusának megismerését – talán évek is beletelnek, mire befejezzük az ismerkedést… De hisz a Pagonynak bőven van még ideje!!!
Pierrefonds és Carcassonne Franciaország
Magyar Józsefné Anna fotói