Cserjés Katalin:
A mai délelőttön — kissé megelőzve haladási irányunkat és sebességünket, de érdekes előadást hallhattunk a Preraffaelita Testvériség mint képzőművészeti irányzat (angol író- és művészcsoport, akiknek célja a Raffaello előtti, 15. századi toszkán festészet követése volt, misztikus szimbolizmus és stilizáltság jellemzi művészetüket), mint az akademizmus merevségével, a konzervatív, még csaknem klasszicista, szigorú normákat követő, a művészetet a képzőművészeti tanintézmények, akadémiák börtönébe záró, az irányzat ifjú tagjai szerint elavult, nehézkes tudása, rajz- és festészeti technikája ellenében történő lázadás… Az immár beköszöntött romantika egy rövid ideig élő, de nem hatástalan irányzata ez, mely néhány évtizedeken át nagy hatással volt a képzőművészeti életre, s aztán, bizonyos tekintetben, átnőtt a szecesszió irányzatába, miközben a romantikát fel- és leváltó új “izmusok” is sorra megjelentek. Ruskin és társai (Rossetti, William H. Hunt, J.E. Millais és a “nazarénus festők” s így tovább) szép, érzelmes, csaknem mesebeli, a regék világába, mesés díszletek közé vivő bágyadt-szép festményei sokaknak jelentettek felszabadulást,elvágyódást, új-akarást, álmodozást — ámde hamarosan a modern művészet láthatatlan, de jóval erőteljesebb, kihívóbb irányzatai lépnek a helyébe… Az impresszionizmusra, szimbolizmusra, posztimpresszionizmusra, majd a fentiekhez képest már-már brutális avantgárd irányzatokra gondoljunk. Németh Katink előadása, alapos felkészülése mindazonáltal valamennyiünket megragadott…
Fotó: Haranghy Gézáné és Magyar Józsefné